Csodálatos barátság, melynek a boldog szemlélődő - és leíró - is részese lehetett kissé...

ELŐSZÖR
Művelődési ház, állatbemutató. Kellemes, tanulságos program. Az épületben tengerimalacok, nyulak, hörcsögök, egerek, madarak. Az udvaron torlódás. Egy ketrecet állnak körül. A rácsok és lábak közt imitt-amott kivillan a sárga bunda, rajta, mint fekete lángnyelvek, csíkok sora.
A hatalmas tigris szemei félig lehunyva, szájában csuklóig eltűnik egy férfi keze… Közelebbről a cuppogás is hallatszik: Nimba „cumizik” az élvezet forrásául szolgáló végtag a gazdájáé.
Mint hamarosan megtudom, az impozáns nagymacska a Kiskunmajsai Vadasparkban szibériai apától és királytigris anyától született. Alig nyolchetesen került gazdáihoz. Míg pici volt, a lakásban tartották, egy éves koráig velük egy ágyban aludt. A család két rottweilere jó barátja, együtt nőttek fel. Az állatok együtt is esznek.

MÁSODSZOR
Családi ház hatalmas kerttel. A kaputól a házig parányi terület „szabadon” a többit vagy öt méter magas, karvastagságú rácsok ölelik körül. A bombabiztos kerítés mögött óriási, szénával bélelt, játékokkal felszerelt ketrec. Odabenn két megtermett rottweiler és a többmázsás tigris. Játszanak. Nimba gazdáját megpillantva kedveskedve, dorombolva dörgölődzik a rácshoz. Az ajtó kitárul, a hármak birtokba veszik kifutójukat. Nimba figyelmét felkelti fényképezőgépem himbálódzó tokja, odaballag hozzám. Másodszor lát, ha egyáltalában emlékszik még előző futó találkozásunkra. Hatalmas mancsával megfogja a lábam, körmeit vigyázva behúzza. Praclija bokától majd’ térdig elfedi végtagom. A közelség felfedezteti velem orra rózsaszínjén a helyes barna szeplőt. Gazdája bíztat, nyugodtan érintsem meg… - elvégre barátok vagyunk.
Az ember bízik az állatban - az állat bízik az emberben. Ennyi az egész.


HARMADSZOR
A családi háztól, melyben Nimba lakik, pár utcányira él a gazda(?), aki le akarja lövetni rottweiler szukáját, mert kiderült róla, hogy nem lehetnek kölykei. A kutya ugyanis csak értékesíthető utódok „termelésére” kellett neki. Ilyen esetben az állatbarát – ezúttal úgy is, mint tigris és kutyatartó –természetesen a mentésen töri a fejét, de hol helyezze el a másnak felesleges állatot? Ha hazaviszi, a kanok biztosan nem bántják majd a szuka kutyát, no de mi lesz Nimbával? A tigris a család kutyáival nőtt föl, őket kedveli, de mit szólna az idegenhez? Csodálatos lenne, ha elfogadná új pajtását!
Az egyetlen esélyt csak ez jelentheti. Más hely nincs, és vesztenivaló sem. Haza kell hozni – született meg a döntés.
Így aztán, harmadszorra a látogató már három vidám kutya társaságában láthatja a tigrist.
A vadállat – és gazdája- humánus volt, egy olyan helyzetben, ahol az egyik ember… (Nem, azt mégsem írhatom, hogy vadállati. Az sértés lenne. Sértés Nimbának, és fajtársainak. Elvégre, ők sosem ölnének haszonlesésből.)

Csoda?
Mindenesetre megtörtént.
 

Lovas Éva rovata (lovaseva.virtus.hu)