Nem is oly régen, ilyesmi is megesett... megeshetett... itt, Magyarországon... még jó, hogy happy end lett belőle!

Két e-mail, amit tájékoztatásul küldtem egy friss ismerősnek. A szereplők: Pipi, a nimfapapagáj, akivel kettesben utaztam, pontosabban őt vittem haza, Pénztárgép, az otthon lévő nimfapapagájom, Azúr,a hullámos, Pénztárgép eddigi lakótársa, valamint kutyáim, Gini és Vuk.

ELSŐ MAIL:

„Nagyon sikeresen jöttünk haza.
Megláttam egy 173-ast, ami szinte kidomborott az oldalán az emberektől,
és úgy döntöttem, hogy várunk még egy buszt. Akkor jött a 7A és vele az
Isteni szikra. A 7A-val kellemesen, szellősen eljöttünk a Keletiig,
ott -lévén az a végállomás- kényelmesen felszálltunk a 73-asra, és még le
is tudtam ülni. Pipinek szolid, de vitathatatlan sikere volt az utazóközönség
körében mindkét jáművön. Egy nagyon kiglancolt, affektált - vagyis olyan
peckesen és disztingváltan riszálós -fiatalabb nő, meghallva a
csicsergést a könyöke tájékáról - pont előttünk ült, és Pipi véletlenül sem zavartatta
magát az utazás során - odapillantott, és még azzal a lendülettel át is
libbent a szemben lévő, tőlünk távolabbi helyre. Látványosan szolíd
felháborodását a vélhetőleg jól begyakorolt koreográfia ellenére csak én
konstatáltam. Ugyanis a szó szoros értelmében az orrom előtt történt. A
többi utas viszont vagy magával volt elfoglalva, vagy azzal, hogy Pipire
mosolyogjon. Megvolt tehát a szükséges kivétel, is, ami erősíti a
szabályt.
Hogy ki ne hagyjam: az általános mosolyok ráadásaként egy tündéri,
pufők, két-három éves forma kisfiú, csinos fiatal mamájával csatlakozott a
csodálók táborához. A mama kérdezgette, hol a madár, és a pici, miután megmutatta,
és nevetve mondogatta, madár, többször nekifutott, hogy pontosítson, mondván: "papp..., papapp"
Pipi egyébként úgy tűnik, zsenge kora ellenére talpra esett madár, és bár
barátságos, azért nem hagyja, hogy bárki csak úgy kokettáljon vele. Nem
tetszését a leghatározottabban kifejezésre juttatta, amikor Gini ( a husky)
az illendőnél behatóbb érdeklődést tanúsított iránta. Félreérthetetlenül a
tudtára adta, hogyha azt a szimatoló, tejcsoki színű, nedves orrát csak
egy milliméterrel is közelebb tolja, nem marad adós a csípésekkel. A kevésbé
tolakodó Vuk (az agár keverék) érdeklődése felett azonban nagylelkűen
szemet hunyt.
Kisvártatva pedig roppant elfoglalt lett.
Ahogy a szobába léptünk, rögtön kiszúrták egymást Pénztárgéppel, és
mihelyt stabilizálódott a helyzete, vagyis szilárd talajon érezhette a
kalitkáját, a szállító alkalmatosságnak abba a sarkába húzódott, ami a
legközelebb volt Pénztárgépék otthonához. Nem különben Pénztárgép is a
megszokott, kényelmes sarkából legott az átellenes, Pipiéhez legközelebbibe
húzódott. Ehhez a pozicióhoz aztán - micsoda méltatlan hasonlat! - egy
bulldog szívósságával ragaszkodtak. ...


A nagy egymásratalálásról majd hétfőn (állítólag mindig a
legizgalmasabb résznél kell abbahagyni...)



MÁSODIK MAIL
avagy: A szerelmesek egymásra találnak

Elérkezett az idő. A madarak láthatólag nagyon ezt akarták, no meg eredetileg is az volt szándékom: át kellett telepíteni Pipit leendő otthonába.
A nagy kalitka elálló fölső része miatt a kicsit, amiben Pipi érkezett nem tudtam ajtóval-ajtónak csatlakoztatni, mint pedig reméltem. Így drasztikusabb megoldáshoz kellett folyamodnom. Magyarán – persze, finoman - megragadni Pipit, és egészen egyszerűen áthelyezni a másik kalitba. Lévén némi tapasztalatom az ügyben, elővigyázatosan kesztyűt húztam. (A kis pimaszok tévedhetetlenül megtalálják az ember körömágyát, ha csípni kell – mármint, szerintük. Én a magam részéről abszolút nem ragaszkodnék ehhez.) Bár Pipi határozottan nőies és szolíd jellemnek tűnik, azért tiltakozott az általa durvának ítélt bánásmód ellen, viszont, becsületére legyen mondva, csípéssel alig-alig próbálkozott. Miután ilyen szépen együttműködött egy szempillantás alatt megérkezett új otthonába, melyet szemmel láthatóan azonnal magáénak érzett. Pénztárgép legott elébe sietett, elkísérte felfedező útjára is. Miután közösen körbe mászták a nagy kalitkát, az alján kezdtek vizsgálódni- szigorúan vállvetve. A csendben jódarabig csak a fürge tipitapp- tipitapp négyes üteme hallatszott, ahogy le-föl masíroztak. Azúr is érdeklődött volna az új lakótárs iránt, de Pénztárgép gyengéden, mégis félreérthetetlenül a tudtára adta: jobb ha távol tartja magát a – számára egyébként is túlméretes – hölgytől. Azúr a rend kedvéért próbálkozott még egy kicsit, majd tudomásul vette a dolgot, és békén hagyta az egymásba feledkezett párocskát. Így azt a pillanatot talán még ő sem látta, amit nekem később a szobába lépve sikerült elcsípni: az ott, akkor vitathatatlanul csók volt a javából!
A turbékolás még most is folyik.
Egyébként már első nap kialakult a tökéletes házirend: este mindhárman a legfelső rúdon térnek nyugovóra, de középen szigorúan Pénztárgép foglal helyet.

EPILÓGUSKÉNT, AZ ELŐZMÉNYEK:
Egy ilyen romantikusan boldog befejezés után, talán ennyit megengedhetünk magunknak a szörnyűségekből. Történt, hogy a neten felfedeztem, nimfapapagájt kínálnak ajándékba. Amikor elmentem érte kiderült, miért adják oda, és miért egy törött kalitkával. A család üdülni készült, nem tudtak volna róla gondoskodni hirtelenjében, előbb pedig nem készülhettek fel: a madarat ugyanis séta közben, a forgalmas utcán, törött kalitkájában sorsára hagyva találták. Az emberek meg csakúgy, mintha mi sem lenne természetesebb, jöttek-mentek mellette, ügyet sem vetve rá.
Még jó, hogy ők is arra jártak…

 

Lovas Éva rovata (lovaseva.virtus.hu)